2012. április 27., péntek

Házilag készített folyadék buborékfújóba- 1,5 liter 200 Ft

Jön a hosszú hétvége, jó meleg lesz,éljen, irány a szabad. Ilyenkor minden féle előkerül, még az üres buborékfujók is, amik már régen kiürültek és elfelejtődtek. Vagy csak a szomszéd gyereke játszik ezzel és az én gyerekeimnek is azonnal kell ilyen, mertenélkülneméletazélet és különben is most AKAJOM!!! Először is papagáj üzemmód bekapcs, nem akarod szeretnéd! Buborékfujó nem kerül sokba, de az én gyerekeim 1-2 db/nap fogyasztás meg sem kottyan, persze a fele folyadékot kiöntik a földre, jaj! Most már nem fogok idegbajt kapni ettől, az tuti!!! Több, mint másfél liter folyadék kijön 200 Ft-ból! Nesze neked dr Buboreksz, vagy mi?! 

Ismét Zsenilia volt a kérdező, én meg a kereső. Íme egy jó kis amerikai recept, azért ilyen furcsák az arányok, igyekeztem kimérni evőkanállal is, hogy az is meg tudja csinálni, akinek nincs mérlege. 

Hozzávalók:


1,44 liter víz (6 csésze víz)
1,7 dl  mosogatószer  (fél csésze) (11 evőkanál)
1,7 dkg  kukorica keményítő (fél csésze) (9 evőkanál)
1 ek sütőpor


Az összetevőket öntsük össze egy tiszta edénybe. Érdemes a kukorica keményítőt először ezzel a vízzel kikeverni és úgy a több folyadékhoz hozzáönteni! Az edénybe nagyon óvatosan kevertem össze, mert nagyon habzik. Aztán beleöntöttem egy 2 literes műanyag flakonba. Várjunk egy órát mielőtt használnánk!

Egybesűrítettem mindent, remélem jól kivehető! :)

Extraként itt egy buborékfújó megoldást, amit szintén a pinteresten találtam! Multibuborékfújó nagyobb gyerekeknek ajánlom, akik tuti nem nyelik le a folyadékot!!! Csak 6 szívószál kell hozzá meg egy kis szikszalag, és már kész is, indulhat a móka! 
Figyelem! Csak nagyobb gyerekek használják, hogy a kicsit nehogy lenyeljék a folyadékot, azért a mosogatószer, ha még öko is nem tesz jót nekik!!!

Tuti nem sajnáljuk, ha ezt kiöntik, pikk-pakk készíthető újabb adag! 
Szerintem ha nem a napon tartjuk, eláll egy ideig!

Ti is kimentek  a szabadba a hosszú hétvégén? 

2012. április 25., szerda

Házi izzadságfolt eltávolító -avagy nem csak szőkítésre jó a hidrogén peroxid;)

Mióta szültem két gyereket,  az őket táplálékkal ellátó szerveimre hatott a gravitáció és úgy mondhatnám, hogy egy tollasból, 6 darabos színesceruzás méretté löttyedt! Szilikont neki! :))) Azóta a melltartóim alsó része sárgás foltot vesz fel, ami számomra igen zavaró, korábban próbáltam fehérnemű fehérítő mixet, ami a dm saját márkása volt, de nem nagyon használt.

Férjnek ilyen problémái nincsenek, szerencsére - bár rá is hat a gravitáció :)))-, neki a hónaljkencéjétől lesznek sárgák a pólói, de nem csak a nyaknál és a hónalj alatt, hanem a mellkasánál is, igaz nem gyantáztatja a bekecset! :))

Múltkor mondtam férjnek, miközben nézte a kedvenc sport honlapját, hogy tudtad, hogy pin az új lájk, rám nézett és megkérdezte, hogy mi van a pinával?! :)) Megmutattam neki a pintersetet, ahol rögtön talált egy jó ötletet :)) Most már tudja mi a pin!:)

Na de ezeknek mi köze a sárga izzadságfoltokhoz? Pinteresten szörfölgetve találtam egy megoldást ezekre a sárga foltokra. Nem is kell más hozzá, mint mosogatószer és hidrogén peroxid.

Igaz az ott ajánlott Dawn mosogatószert nem lehet Magyarországon beszerezni, csomó hozzászólást elolvastam és más mosogatószerrel is kipróbálták, tehát mással is működhet.

Hol lehet hidrogén peroxidot beszerezni és hány százalékost kell venni?

Ebben egy kedves olvasom segített, Zsu, az amerikaiak 3% hidrogén peroxidot használnak. Fodrászomnál megkérdeztem, hogy hol lehet beszerezni, mondta, hogy a 100 forintos boltban lehet kapni, vagy fodrászkellék szaküzletekben.  Sajnos a 100 forintos boltban csak 6%-os volt, így én azt használtam, 140Ft körül volt, ha jól emlékszem.

Figyelem: nagyon óvatosan bánjunk vele, vegyünk fel gumikesztyűt és a gyerekek elől zárjuk el!  Csak annyit keverjünk össze, amennyit el is használunk, mert azt írták, hogy az előre elkészítés rontja a hatékonyságát! Csak fehér ruhákra használjuk, ha nagyon biztosra akarunk menni, akkor próbáljuk ki egy kis részén hogy nem veszi ki-e színét!!!

Sajnos a képek nem adják vissza az eredményt :(( 


A recept a következő:
  • 1 rész mosogatószer (először Frosch-sal próbáltam, de azzal nem működött, aztán választottam a Jart, mert annak ugyanaz a gyártója, mint a Dawn-nak)
  • 2 rész hidrogén peroxid 3%-os (én 6%-ost használtam)
  • (1 rész szódabikarbóna - opcionális)


Bevallom, hogy 3x kísérleteztem ezzel a módszerrel, 2szer Froschsal (1x szódabikarbónával, egyszer anélkül)és egyszer a Jar-ral. Arra jöttem rá, hogy az anyagot be kell nedvesíteni és vagy ráspriccelni, spriccelővel, vagy ráönteni a cuccot, elkezd pezsegni hagyni egy kicsit hatni, aztán nekimenni valamilyen kefével, én körömkefét használtam sikálásra.A melltartónál meg fogkefét, mert annak lágyabbak a sörtéi. Elhasznált fogkeféket mindig takarításra használom :))

Ezután az bekefélt anyagot 1 órán keresztül hagyom állni és utána rendes módszerrel kimosom!

Eredmény: 
Melltartóm alján elhalványította a sárga foltot, férj fehér pólójából pedig kihozta. Próbáltam láthatóan lefényképezni, csak az egyik oldalát keféltem be a pólónak, hogy szembetűnjön a változás, ami tökre meglepett, mert így legalább ezeket a pólókat is tudja még használni munkába járáshoz!!! Ing alá veszi fel.

Valaki próbálta már ezt a receptet? Ha igen leírná a tapasztalatait? Futok azért még egy kört a melltartómmal, és a férj pólóinak is nekiesek! :))

2012. április 22., vasárnap

Házilag elkészíthető ujjfesték gyerekek nagy örömére:)

Ujjfesték házilag pillanatok alatt! És már kezdődhet is a móka :)
Zsenilia kérdezte a házi gyurmánál, hogy nincs-e valakinek jó receptje vízfestékre, meg buborékfújóba tölthető anyagra, mert gondolom náluk is fogy mindkettő rendesen. Buborékfújú folyadék meg pofátlanul drága. De erről majd következő bejegyzésemben. 

Maradjunk a vízfestéknél. Mivel lelkes pinterestező vagyok, de szép új magyar szó, ott találtam ezt a receptet. :)) Igaz nem vízfesték, hanem ujjal festhető festék. Olyan furcsán hangzik magyarul, hogy ujjfesték?! A gyerekek meg mint tudjuk imádnak maszatolni, tunkolni,stb. így tuti, hogy ezt a festéket is imádni fogják!!!:)) Erre jó a terasz, oda kipaterolom őket és vidáman folytathatják áldásos tevékenységüket :) Után meg egyszerűen csak beállítom őket a zuhany alá :))

Hozzávalók:

3 ek cukor
1/2 ek só
1,18 dkg kukorica keményítő (amerikai mértékegységben fél csésze, akinek van pirex edénye abban kimérheti)
4,73 dl víz ( 2 csésze)

ételfesték

Egy edényben összekeverjük a kukorica keményítőt a sóval és a cukorral és folyamatos kevergetés közben felöntjük a vízzel. Az edényt feltesszük a tűzhelyre és melegítjük, amikor kezd besűrűsödni, akkor levesszük a tűzhelyről. Hagytam forrni nem kellett volna!!!! 4 bébiétel tartóba adagoltam ki a folyadékot a képeken látszik, hogy ezek 3/4-ig teltek meg vele! Aztán még melegen hozzákevertem az ételfestékeket!

Ha kihűlt gondolom besűrűsödik és kezdődhet a móka!

Figyelem! Ebben semmilyen káros anyag nincs, amit ha a gyerek megnyal, akkor valami baja történne, ez a szuper ebben a receptben!!!

Off: tegnap a gyerekek körében nagy sikert aratott a házi gyurma, úgyhogy ígértem még egy adaggal a tesóm  gyerekeinek is :))

Ti milyen színeket kreálnátok még? Ha kipróbáltátok, hogy tetszik gyerkőcnek? 

2012/04/24 Tüccsi és Bebő használatba vette az ujjfestéket. Tüccsi közölte, hogy szereti az ujjfestéket :))
Tegnap az ujjfestékkel ütöttük el az időt :))
2012/04/26: nos az ujjfesték eddig bírta, szobahőmérsékleten bebüdösödött, úgyhogy ajánlom, hogy ez is kerüljön a hűtőbe a gyurma mellé!!!

2012. április 18., szerda

Házi gyurma -avagy a spur pléj dó :))

Kicsit túlspiráztam az anyasporolt, de amikor rájöttem,
már nem tudtam javítani, bocsi a papagáj üzemmódért :))
Szombaton bébicsősz leszek unokaöcsém és unokahúgom is nálunk lesz, így a csipet csapat 4 főre növekszik, jó sok magnézium tabit fogok bevenni :)) 
Szerencsére a lányok szeretnek gyurmázni, Tüccsi csodafagyizó készletet kapott karácsonyra, de a hozzá kapott 4 gyurmát már sikerült elkoptatnia.  400 Ft/tégely mintha a fogamat húznák, nem is vettem meg a boltban!!!

Barátnőm megnyugtatott anno, amikor kitaláltam, hogy ezt kapja ajándékba, hogy szétviszik az egész lakásban, de másnapra megszárad és össze lehet söpörni :))) Hát kösz, de a gyerekekért mindent :)) Teraszon játszanak majd vele ;))) Ahogy én azt elképzelem, muhahahhaa

Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy magam készítsem el a gyurmát. Találtam is egy jó receptet, amit most megosztok mindenkivel, hátha kedvet kap hozzá! Remélem a lányokat a gyurmázás legalább 20 percre leköti, na jó, utópisztikus gondolataim vannak!!! 

Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg só
  • 1 kk citromsav
  • 1 ek olaj
  • 3 dl víz

ételfesték (tescoban lehet kapni 90 Ft/db)
  • Dupla adagot készítettem lásd képek. Valahol olvastam, hogy először a vizet tegyük fel, ezt a módszert választottam. Ebbe öntöttem az olajat is, amikor kezd gyöngyözni, akkor jöhet bele a szárazanyag (liszt, só cuccot, amit már korábban kimértem). Nagyon gyorsan kell összekeverni. Kevertem kb. 30 másodpercet és már ki is borítottam a szilikon lapomra.
  • Átgyúrtam, jó meleg volt, 5 részre osztottam. 
  • Fogtam az egyiket szétlapítottam, közepébe öntöttem egy kicsi ételfestéket és jól összegyúrtam, ha világosnak találta a kislányom, akkor még öntöttem hozzá és azt is jól beledolgoztam. Így jártam el minden színnél! Kivéve narancssárgánál ahol több sárga, kevés pirost dolgoztam össze.
  • FIGYELEM: AKI SZALONKÉPES AKAR MARADNI HASZNÁLJON GUMIKESZTYŰT!!!!
  • Aki lelkes, az készíthet természetes anyagokból is színezéket: céklaléből- rózsaszínt, mustármagból sárgát, zöldet spenótléből, kéket pedig lilakáposzta levéből.
(Eredeti receptben azt írja, hogy egy lábosba minden anyagot össze kell keverni, így folyékony anyagot kap . Majd az edényt magas hőfokon rárakja a tűzhelyre és egyet rottyant rajta, ez egy perc kb. Amikor összeállt akkor lehet kiborítani.)

Dőzsöltem és a 100 forintos boltban vettem 480 Ft-ért 4 darab kis tartót. Ilyenem sajnos nem volt itthon, pedig már minden gyűjtök, mint anyósom, hogy hátha ez jó lesz valamire címmel :)))

Azt írják, hogy ez a gyurma a hűtőben akár 2 hónapig is eláll, ha száradnak, akkor lehet hozzá vizet gyúrni.

Kíváncsi vagyok, hogy fognak-e gyurmázni!? :))


Ti csináltatok már ilyet? És ha igen, akkor hogy? Remélem aki még nem csinált, az is kedvet kap hozzá, tényleg 10 perc az egész!


2012/04/24 Hétvégén gyurmázott mindenki és nagyon tetszett uncsitesóknak is, megígértem, hogy nekik is csinálok egy adaggal :)
Alkotások is készültek, most száradnak :)



2012. április 16., hétfő

Öncélú képfeltöltögetés a "hatalmas" kertemről:)


"Itt a tavasz taralllallla, virágzik az orgona :)", hogy én ezt hányszor kellett, hogy meghallgassam! :))

Nos lássuk, hogy milyen kertbe kerülnek ki a palántáim :)
Már megkapáltam a földet, gazok már nincsenek:))
Kapálni igen hasznos dolog, nagyon jó feszkó levezető, csak valakinek a fejét odaképzeled, vagy mondod a magadét és már az össze frusztrációdtól megszabadultál. Lustanyu nagyanyja nálam az etalon, mama depresszióra csakis kapálást írna fel, meg am blokk mindenre. :)))

saját ültetésű első tulipánjaim
tulipán 2
tulipán 3
tulipán 4
áttelelt oreganom 
Ide ültetem majd ki a macskapöcse paprikát és a koktél paradicsomokat is. Még veszek a piacon bazsalikom palántát, 220 Ft-os palántából egész nyáron ettünk bazsalikomot. A kakukkfüvem is kezd éledni, ő is áttelelt, megbújt a rozmaring oldalában, az a rész teljesen megmaradt! Most kap vizet rendesen és már nőhet is!
Még szeretnék egy lestyánt, ezt el kell ma ültetnem, mert hiába palántáztam, nem hajtott ki. Vasárnap főztem vele levest és isteni ízt ad neki és még vegeta sem kell a levesbe, amit elvből bele sem teszek!
Már csak a petrezselyem kérdést kell megoldani? Nem tudom melyik lenne a jó? Bár nagyapámnál van vagy 6 sor, úgyhogy onnan tudok hozni, de a friss még jobb! Ezen még elagyalok egy kicsit :)

OFF: 
Elmélkedés (csak úgy magamnak): mindig furcsáltam, hogy azt mondják, hogy a tavasz az újjászületés, oksa, hát a kertben igen, de a lélekben is lehet újjászületni?! Nekünk idén tavasszal és a húsvéttal ebben volt részünk. Sajnos nagyon ronda őszünk volt, férjnél egy olyan betegséget diagnosztizáltak, amiről még rémálmainkban sem álmodtunk. Így aztán mindenkinek ajánlom, hogy menjen el évente egyszer TÜDŐSZŰRÉSRE és vegye rá a férjét is!!!!! A lényeg, hogy férj jó orvosi kezekbe került, és még nem mondhatjuk ki, hogy meggyógyult, majd több év múlva, de most már nincs aggodalomra ok! Amikor nagyon padlót fogtam, akkor a bejegyzéseimbe menekültem, itt "valósítottam meg önmagamat". Köszi, hogy olvassátok :))) 

2012. április 12., csütörtök

Palántázás -koktélparadicsom és csípős paprika

Első próbálkozások palántázás terén.
Azért van a tálcán föld, mert a vécépapír gurigából ű
ahogy kiemeltem kiömlött...:(
Van egy 50 m2-nyi kertünk, ami két részből áll, a bejárat melletti kis földcsík, és a terasz felőli földcsík!  Krumplit nem fogunk benne termelni, az tuti! 
Nem valami sok, de nekem bőven elég! Férj 10 perc alatt lenyírja a füvet! A bejárat melletti földcsík az én birodalmam. Itt termelem meg a fűszernövényeket. 

Tavaly ültettem rozmaringot, kakukkfüvet, oreganot, bazsalikomot. Ha főztem valamit, csak kinyúltam és már ott is volt. Aztán ültettem még koktél paradicsomot, és csípős paprikát.

A rozmaringról tudtam, hogy évelő, mert direkt olyat vettem, lassan már bokor lesz, de az oreganoról nem hittem, hogy áttelel, most gyönyörűen zölddel. A kakukkfű is éled, bár a rozmaring kicsit elnyomja, na majd jól megnyírom!

A szomszéd néniknél vadon terem a koktél paradicsom, itt látható, hogy milyen, ezekből néhány száz magot ezeket elültettem, ahogyan keringett a neten vécé papír gurigába, hát nem hozott nagy sikert, kibújtak, de olyan vékonyak voltak, és gyorsan el is száradtak. 

Második körben joghurtos dobozba ültettem őket, most jönnek kifele a kis zöldecskék! Remélem megmaradnak és ki tudom őket ültetni!! Összekevertem egy kis normál és egy kis virágföldet, lehet, hogy nem így kell, de én még csak most kertészkedem, eddig panelban laktunk, ott a konyhai ablakpárkányon növekedtek, vagy éppen száradtak ki a fűszernövényeim!

Csípős paprika is maradt még, 2-3-at felvágtam és ezeket is elültettem a joghurtos műanyag dobozba, szuperül kijöttek és erősödnek is. 

Április végén kiültetem őket, addigra remélem, hogy nem lesz fagy. Szerettem volna még lestyánt ültetni, de annak a magja sem jött ki. 

Kómám anyukája úgy palántázott, hogy a földre meleg vizet öntött, ebbe tette a magokat, majd rá a földet és fóliát rá, hogy dunsztba legyen, hogy meddig tartotta rajta nem tudom, csak a férjem mesélte. Amikor ott voltunk a paprikák már 5-6 centisek voltak. Gondolom a fóliát 1-2 napig tartja rajta. Imádom a paprikáját, annyira finom!!!

Ui: Férjem szülei faluról származnak és lassan már ott sem divat, csak az idősebbek körében, hogy zöldséges kertjük legyen, mert sok munka és a boltban is meg lehet kapni! Lehet azért, mert nekem életemben nem kellett kapálni menni kukoricát, hiszen budai vagyok, ezért nekem ez olyan furcsa. Ha lenne sok helyem tuti ültetnék egy csomó mindent, zöldbabot, normál paradicsomot, paprikát, sóskát, uborkát, cukkinit, padlizsánt. Meg kell, hogy mondjam, hogy olyan finom paprikát, nem sárga és nem is tévé, amit a faluban termesztenek sehol nincs, kicsi zöld, vagy piros és iszonyat finom íze van! Míg a városiak körében egyre divatosabb lesznek a közösségi kertek, addig falunk ahol nemzedékeken át voltak kiskertek kihal ez a kultúra???!! Pedig nagyapám paradicsoma nem savanyú, hanem édes!!! Én azt szeretem.....

Ti ültettek? Van kertetek? Vagy lakás kertetek? Palántáztok?

2012. április 5., csütörtök

Utsó ötletek húsvétra, avagy mire jó a használt fólia, vagy az üres zsepis doboz és a vécépapír guriga

Saját kezüleg
A sváb vér csak izzik valahol bennem, mert sütés után az alufóliákat, mint anyósom (ő 100%-ban sváb) összehajtogatom és elteszem, de hogy minek? 
Most már tudom!!! Dettó a kiürült zsepis dobozok! (Tudom nem gazdaságos, de a gyerekek így maguknak tudják adagolni és kifújni egyedül az orrukat, főleg a 2 és fél éves). Éljen, férj kidobta az összeset, máskor valami rejtekhelyet keresek nekik, így aztán az aldiban vett színes papírokból alkottam meg a tojás füzéreket és a tojásfa díszítő elemeit.

Az angol Usborne könyvkiadónak szuper kézműves cuccai vannak (sajnos csak angolul), köztük ez is és innen szedtem az ötletet, amivel már készen is van a húsvéti dekoráció. 

1. alufóliából készült csirke és színes tojás

Használt alufóliából készült csirke
Ehhez kell:

  • 6 csík alufólia, ami 45 centi hosszú 10 centi széles, vagy annyi amennyi nektek megfelel, 
  • egy kis selyemszalag,
  • dekupázs ragasztó,
  • papírzsepi
  • tempera,
  • dekorgumi - vagy kartonpapír a szárnyaknak és a csőrnek
Pár sütés alatt összegyűlik a hozzávaló, már ha félretettük. Aztán egy csík közebére celluxszal beragasztjuk a selyemszalagot, majd össze gyúrjuk az alufóliát és újabb és újabb csíkokat dolgozunk rá. Ha kész van a tojásforma, akkor dekupázs ragasztóval jöhet rá egy réteg papírzsepi ( 3 rétegeset szétszedjük lapjaira). Aztán hagyom megszáradni. Jöhet rá a festék, de akár tojást is lehet festeni belőle, nem csak csibét. Kivágtam a szárnyait és a csőrét és megfestettem a szemeit. Fincsi technokol rapiddal (mintha gyerek lennék) felragasztottam őket!


2. (papírzsepis dobozból)mintás kartonból készült tojás füzér: 

Tojásfüzér, de csináltam
egyesben is.
  • egyen mintájú, vagy más más mintájú kartonpapír
  • ragasztó
  • fonal
  • gyöngy


Három különböző  nagyságú tojás mintát készítettem nagy, közepes, kicsi.  4-4 darabot vágtam ki mindegyik mintából és aztán összeragasztottam őket. Egyiket alulról vágtam be középig, másikat felülről így csúsztattam őket egymásba 3d tojás lett :). Aztán felfűztem a gyöngyöket, a tojás oldalát beragasztóztam és a fonalt odaragasztottam, megint gyöngy, tojásragasztás, megint gyöngy, jön a legkisebb, megint gyöngy és már akasztottam is a csillárra.








3. a felhasznált tojást is össze lehet ragasztani és lehet belőle tojásfa dísz:

Újrahasznosított kettétört tojáshéj
Úgy törtem szét a tojásokat, hogy egy határozott mozdulattal rácsaptam késsel. Majd óvatosan kettéválasztottam, kimostam és hagytam megszáradni. Dekupázs ragasztót használtam, óvatosan összeillesztettem a törésnél a tojást és papírzsepi egy rétegeit összetépkedtem, ezekkel ragasztottam össze a tojásokat, a tojás többi részére is ragasztottam papírzsepit. Hagytam megszáradni. Temperával lefestettem egy színre, erre bármilyen minta jöhet, én flittereket ragasztottam rá, diszkó tojás lett. Aztán ragasztó pisztollyal ragasztottam rá szalagot, amivel megkötöttem és ment a barkára!


4. Valamint a neten keringet és más is elkészítette már a vécépapírból készült nyuszifigura, de Lili anyatárs elkészítette csirkének is, szuper lett!

Vécépapír gurigából
Hozzávalók:

  • 2 vécéguriga,
  • színes papír, de lehet szerintem festeni is!
  • 4 ragasztható szem, de mi régen üres gyógyszer tartókat használtunk
  • mintás papír füleknek
  • lábaknak dekorgumi, de ez is lehet papír



Lányom lózsaszín (2 és fél évesen nem tudja az r betűt kimondani), fiam természetesen zöld nyuszit kívánt. 
Be kell vallanom, hogy gyorsan megunták, úgyhogy én készítettem el helyettük. 
Gondoltam, hogy csinálok még csirkéket is, de nem volt kedvem! 

Az összes ötlet újrahasznosítható anyagokból van, remélem adtam még egy utolsó ötletet a húsvéti dekorációhoz, bár én nem vagyok nagy híve a mindent csicsásra díszítéshez.

Off: Azt vallom, most egy kicsit személyes leszek, hogy nem a lakásunkat kell felcicomázni, hanem a lelkünket, akinek a lelke sivár, annak a lakása lehet csillivillin feldíszítve az utolsó trend szerint, nem fog melegséget sugározni. Én a minimál híve vagyok, inkább legyen kevesebb, de az ünnepnek legyen értelme számunkra, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást.


Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! :)

2012. április 4., szerda

Csokinyuszi helyett!!

Csokinyuszi helyett
4 és fél éves fiam Mikuláskor közölte, hogy neki több csoki nem is kell és vigyem innen őket. Persze minden rokontól azt kapott, szépen elsütögettem a csokis muffinba, úgy képes volt megenni, és én is! 
Ennek örömére megfogadtam, hogy tőlem egy csokinyuszit nem kapnak, azért túl drága, hogy beletegyem a csokis muffinba!!
Nagyon jó ötletek vannak a neten, az egyiket Lili anyatársam elkészítette tegnap és tőle loptam az ötletet, köszönet érte, a másikat  innen hoztam, mivel a fiam már unja a csokit, akkor kap sósat! Na nem sós nyuszit, hanem sós répát :))

Kanálfészekhez kell:
  • 1,5 Tibi tejcsoki
  • egy kis vaj (kb. 2-3 dkg tettem bele)
  • 1 zacsi csoki reszelék (nálunk csak egérkaki néven futott)
  • 1 zacsi francia drazsé, nem kell az össze, de én minőségileg lemeoztam, a nem megfelelő darabok a gyomromban végezték, nagy önfeláldozás volt ;)
  • 12 műanyag kanál (Lili az euromarketbe, vagy a 100 Ft-os boltban vette 120 Ft/6 db azt hiszem, sajnos én nem találtam a miénkbe, így a Kikből szereztem be őket joghurtos kanál néven fut 290/6db áron)
  • celofán
  • selyemszalag


Felolvasztottam edényben a összetört Tibi csokit a vajjal, aztán belekanalaztam az előre elmosott kanalakat. Utána a tálkába kiszórt egérkakiba forgattam, tányérra tettem és francia drazsékat ültettem bele! Amikor megdermednek mehet fólia csomagolásba, szalaggal összekötve és nyalogathatják a gyerekek!
Csoki madárfészek


Sós répa: 
  • 1 party mixet vettem
  • 1 halacskát, sajnos sima nem volt, csak szezámmagos mákos, remélem gyerekek megeszik!
  • celofán
  • zöld selyemszalag (45 Ft/métere a röfös boltban)


Téglalap celofánból csináltam tölcsért, nem a kezemből és cellux-szal rögzítettem, utána beletöltöttem vegyesen a mixből és a halacskából is, végül zöld szalaggal összekötöttem és levágtam a maradék fóliát.

4 gyereknek készítettem nyuszi helyett, 2 lány-2 fiú, az én gyerekeimnek, meg az unokatesóiknak. Mindenki kap 3-3 csokikanalat és 2-2 sós répát. Unokatesók kapnak mellé egy kis játékot, gyerekeim meg könyvet!

Sós répa;)

Nálatok mit kapnak a gyerekek?? Mit csináltok a sok csokinyusziból, amit nem esznek meg?

2012. április 2., hétfő

Tavaszi nagytakarítás, készülődés húsvétra

Erős felindulásból az alsó szinten letakarítottam az ablakokat, a vécében a  csempét, a villanykapcsolókat, a tükröt, a beépített szekrényt, az ajtókat, a mikrot kívülről, az elszívó kürtjét, ami szép ezüstös és szuperül ráragadt a zsíros por, aztán az üveg dohányzóasztalt, aztán a gyerek etetőszékét. 

És mit használtam rá? 

Semmi vegyszert, olyan öko voltam, hogy már bio :)) Meg a zene Mozartja Beethoven :))

Aldiban megvettem a 476 Ft-os mikroszálas kendőt, a korábbi már nagyon elhasználódott és azzal mentem át mindenen, még az ablaküvegen is.

Ebben a csomagban két rongy van egy durvább és egy másik, amivel a vizes részt áttörölve csillog minden.
Már "csak" fent kell az összes ablakot megtisztítani!

Vécé kap "vegyszert", ecetet és egy kis általános öko tisztítószert, aztán a fürdőszoba megkapja a csodaspriccelőt, amivel csak lespricckolom és lemosom, többi helyen meg ott a mikroszálas kendőm.
Már csak rendet kell rakni, talán a nappaliban sikerült, bár ez ha a gyerekek birtokba veszik az általam megalkotott rend egyensúlya felborul, de majd kármentesítek erősen.
Nagyon gondolkodom a függönymosáson, de még nem tudtam lelkileg rávenni magamat, a fentieket kb. fél éve raktam fel a lentiekre ráférne, lehet, hogy majd holnap arra is sor kerítek.

Délutánonként meg csak kézműveskedést tervezek újrahasznosított anyagokból és holnapra nagy bevásárlást. 

Piaci hentesnél beszerzem a házi sonkát és a tarját. Tojást bármilyen furcsa is az aldiban fogom megvenni, mert ott 47,9 Ft/ db a mély almos L-es tojás ára. Apám hozott vidékről tojást, de már azt is 40 Ft-ért adták. Mivel az elfogyott, így marad ez. Piacon 50-55 Ft-ért láttam a 3 tojást, ami azt jelenti, hogy ketreces, a mélyalmos ahol szabadon mozoghat a tyúk, az meg 2-es. 

Még kell retek, újhagyma ezeket a piacon vesszem meg és más nem is! Ja fehérbor, hogy megfőzzem a sonkát, itt Budafokon vannak pincék, ahol lehet kimért bort venni, úgyhogy helyi König pincés fehérborban fogom megfőzni a sonkánkat!

Ti már takarítottatok? Mit használtatok? Hol vásároltatok be?