2013. augusztus 29., csütörtök

Visszatérés a régi felületre

Kedves Olvasóim! 

Ezennel visszatérek ide a blogger felületre. Az indokaim a következők a cafeblogon nem tudtam vállalni a nagy mennyiségű bejegyzést, mert eljött az idő, amikor meguntam az otthoni létet és azt a célt tűztem ki magam elé, hogy most aztán a Maslow piramis csúccsára hágok és megvalósítom önmagamat. 


Ezt már egy részben a blogommal is elkezdtem. De bevallom derekasan, hogy a HB lét nem elégít ki. Egyszerűen nem megy tovább, más menekül a munkahelye elől, én meg végre emberek közé akarok kerülni és nem otthon lenni és a szélmalom harcomat vívni. Aminek semmi látszata nincs, mert elpakolok és estére már semmi sem látszik abból, hogy valaha rend volt. Most már fotókat készítek, hogy bebizonyítsam embörnek, hogy valamit csináltam. A napi rutinba sincs köszönet, mert ha napi kétszer rakom be és ki a mosogatógépet és mosógépet annak sincs semmi látszatja, rohadt mocskos ruhák minden nap vannak és csak 3 napig ne mossak már tele van minden ruhával. Aztán meg lehet elpakolni őket, nem beszélve a vasalni valóról, bár azt csak Férj ingeivel vagyok hajlandó megtenni.  Férj pedig csak annak ad hangot, hogy már megint nincs rend, de ezt a csatát majd én megvívom vele... ;)
Lehet, hogy egyszer lesz köszönet azért és valamilyen sikerélmény, hogy több, mint 6 évig otthon voltam, de most kb. elég volt.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ősztől nekiállok a német tudásomat még lelkesebben fejleszteni, tanfolyamon részt venni, otthon is sokat tanulni, olvasni németül, gyakorlatokat oldani, stb. Már korábban is csináltam, de mivel nincs időm jelszóval nem voltam elég hatékony. 
Olyan állást szeretnék találni, kint sem könnyebb, amihez kell a német nyelvtudás is. Konyhanyelvi szint ahhoz nem elég. 
Nos ennek örömére írtam egy szép levelet a cafeblognak, megköszöntem mindent és inkább magamnak írok. Ha nem tud róla senki, az sem gond, mert akkor is legalább kiírtam magamból, amit gondolok, és ami történik velem. 
Célom első sorban egy német nyelvi vizsga letétele december végén és aztán munkakeresés. Hátha..... Biztos, megcsinálom :)
Persze addig sem fogok unatkozni, hiszen a háztartást továbbra is vezetni kell, spórolni továbbra is kell.
Ha nem gond, hogy nem jelentkezem minden héten valami világmegváltóval, akkor továbbra is itt vagyok és várom a hozzászólásokat, tapasztalatokat :) 

4 megjegyzés:

  1. Éljen :-) A másik felületen nem tudtam követni a bejegyzéseidet feedlyvel (valószínűleg én vagyok ügyetlen hozzá), de ha itt posztolsz tovább, azt látom :-)

    VálaszTörlés
  2. Sok sikert, jó sok kitartást!

    VálaszTörlés
  3. Megcsinálod, ebben biztos vagyok. Sok sikert és hajrá, váltsd valóra álmaidat!

    VálaszTörlés
  4. Én is örülök, hogy visszatértél, mert a másik oldallal pont úgy jártam mint Jaina ...

    VálaszTörlés